felső fejléc
jobb menu reszjobb menu resz
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Regisztráció

Elvesztett jelszó
Köszöntő

! Friss híreinket ITT vagy a Facebook oldalunkon találja !

 

Kedves Látogató!

 

Köszöntöm a honlap látogatóit. Örömmel vesszük bejelentkezését, érdeklődését.

2009-ben egy volt diákunk - Makk Tamás - közreműködésével elkészült iskolánk honlapja.

Úgy gondoljuk, hogy a mai felgyorsult világban még egy ilyen kis intézmény is korszerű bemutatkozó lehetőséggel kell, hogy éljen, ezént nemcsak itt a honlapon hanem már a Facebookon is követhetik történéseinket.

Természetesen büszkék vagyunk az eddigi eredményeinkre, de folyamatosan előre tekintünk.

Legfontosabb feladatunk a nevelés és oktatás, az alapképességek megszilárdítása.

A jövő nemzedékének a versenyképes tudás mellett rugalmas alkalmazkodásra, az ismeretek bővítésének lehetőségére kell felkészülni.

Hangsúlyt fektetünk az alapvető emberi-erkölcsi értékekre való nevelésre.

A becsület, a barátság, a család szeretete és megbecsülése, a hazaszeretet, mások értékeinek tiszteletben tartása, a konfliktusok elfogadható módon való kezelése, egészségünk és környezetünk megvédése és még sok fontos nevelési cél áll előttünk.

Nyugodt légkörben, az emberi méltósághoz és közösségünkhöz méltó szellemben kívánjuk a mindennapokat eltölteni.

Célunk, hogy az ide látogatók állandóan frissített, aktuális hírekhez, érdeklődésüknek megfelelő új információkhoz jussanak.

 

Kérem írjanak nekünk e-mailt, osszák meg véleményüket, javaslataikat!

 

Jó böngészést kívánok!

 

Hajós Attila

 igazgató

Innen néznek minket
also_lablec