felső fejléc
jobb menu reszjobb menu resz
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Regisztráció

Elvesztett jelszó
Határtalanul: Délvidéken jártak a hetedikesek (2018. 07. 18.)

Képtalálat a következőre: „hatartalanul logo”

A Bői Általános Iskola immáron harmadik alkalommal nyerte el a Határtalanul programban való részvételt, melynek keretében idén májusban a Szelestei Általános Iskolával és a Kemenesmagasi Általános Iskolával közösen a délvidéken jártunk.

A HAT-17-01-2017-00766 megjelölésű győztes pályázat támogatásával 41 diák és 6 kísérőtanár ismerte meg közelebbről Szlovénia és Horvátország magyar vonatkozású területeit, emlékeit május 22 -25 között. A diákok megismerkedtek a Göntérházai Kétnyelvű Általános Iskola diákjaival, a falu nevezetességeivel, betekintést szereztek vendéglátóink mindennapi életébe. A tanulók heteken át lelkesen készültek a kirándulásra, az előkészítő órákon pedig előre megismerték a főbb helyszíneket, a híres történelmi személyeket.

Első nap látogatást tettünk Közép-Európa legnagyobb orchidea farmján, a Dobronok határában megépült Trópusi kertbe, ahol különleges, egzotikus növényeket találtunk. Ezután a Bakonaki –tó körül tettünk egy sétát, ahol energiapark működik, mely a különböző szervi bajokat hivatott orvosolni. Délután Lendván megtekintettük a Bánffy-Esterházy kastély kiállítását, benne Zala György szobrászművész alkotásainak miniatűr másait, valamint az erre a tájegységre jellemző népviseletet és használati tárgyakat. Felkerestük a Szentháromság kápolnát, ahol Hadik Mihály törökverő hadvezér üvegkoporsóját őrzik. A nap végén még lehetőségünk volt megcsodálni a Szent Katalin plébániatemplomot, mellette Szent István szobrát, és a Makovecz Imre által épített kultúrpalotát. Első napi szállásunk Zágrábban az Ifjúsági Szálláson volt.

Második nap délelőtt városnéző sétát tartottunk Zágráb belvárosában, többek között a Káptalandombi Székesegyházat, a Jellasic teret, a Szent Márk teret és a Szent Márk templomot tekintettük meg. A délutánt a Fiuméhez tartozó Tersattóban töltöttük, meglátogattuk a Mária búcsújáró templomot és a Tersatto-i várat is. Este Fiumében megkoszorúztuk Baross Gábor egykori közlekedési miniszter emléktábláját. Második nap Fiumében, az Ifjúsági Szálláson szálltunk meg.

Harmadik napon az útunk Opatija-ba vezetett. Volosko-n felkerestük Gróf Andrássy Gyula miniszterelnök utolsó lakhelyét, majd megkoszorúztuk Markusovszky Lajos tábori főorvos emléktábláját. A délután nagyrészét a Lovran-i strandon töltöttük. Harmadik napi szállásunk is Fiumében az Ifjúsági Szálláson volt.

Kirándulásunk 4.  napján immáron hazafelé tartva megálltunk Varasdon, amely mintegy 200 évig Horvátország fővárosa volt. Megtekintettük az Erdődyek várkastélyát, a Draskovics Palotát, a székesegyházat és a városházát is. Utolsó megállónk Csáktornyán volt, a Zrínyi család egykori birtoka. Itt felidéztük a Wesselényi – féle összeesküvés történetét, amely Zrínyi Péter és Frangepán Ferenc halálához vezetett.

Utunk során megismerték a gyerekek Szlovénia, és Horvátország és az ott élő magyarság történetét, ismerőssé váltak nekik azok a dolgok, amiket eddig csak tankönyvekben láttak. Fontos, hogy ebben az évben is kötődtek barátságok a három iskola tanulói között, mint ahogy ez a korábbi években is történt a Határtalanul kirándulások alatt.

Hazaérve a diákok megosztották élményeiket szüleikkel, diáktársaikkal, barátaikkal.

Bild könnte enthalten: 20 Personen, Personen, die lachen, Personen, die stehen

 

 

Innen néznek minket
also_lablec